ISSIMO SE II. Vs. 3R SPARTACUS (2:0)
A BL ritmus rányomta a bélyeget
Ahogy arra számítani lehetett, egy felforgatott csapattal érkeztünk az újpesti Bánk Kristóf Sportközpontba, és ezt érezni is lehetett. Ugyan akkor igazi ki-ki meccs várt ránk az Issimo műgyepén, ahogy az már az előzetesből kiderült, egyenlő erők küzdelme, ahol pillanatnyi forma fog dönteni a 3 pont sorsáról.
Sajnos nem vártuk túl jó előjelekkel a meccset, Gabesz bá' megsérült, Ádám elhagyta az országot, és a Gandhi ellene meccs óriási energiát vett ki belőlünk.
A hátvédsort Szabi-Nándi-Zsolti-Gusztáv alkotta, ezért a középpályára Tomi-Füli-Roli-Gergő került, az ékpár Miki és Gyuri lett.
A mérkőzés csendesen csordogált, sem itt sem ott nem tudtunk helyzetbe kerülni. A 14. percben azonban egy középen elveszett labdából le tudtak fordulni, indították a csatárukat, aki szépen fordult le az emberéről, majd rúgta a labdát a hálóba. (1:0)
Érezni lehetett a hétközi Gandhi (vagy ahogy ők írják Gandi) elleni mérkőzés minden fáradtságát, a felforgatott csapat nem úgy zárt ahogy azt már korábban is megszokhattuk, és a dinamizmus robbanékonyság sem volt az igazi.
Csereként érkezett Szata, Szósz és Dani is a pályára, azonban még nekik sem sikerült úgy meglökni a szekeret, hogy ki tudjunk egyenlíteni. Az ellenfél cseréi épp ellenkezőleg, és ezt sikerült is kamatoztatniuk. A 70. percben a nyomás egy újabb gólt hozott nekik (2:0)
Nem erre az eredményre számítottunk, de a BL ritmus folytatódik, szerdán újabb mérkőzés vár ránk az Amatőr SE ellen. Addig fejben kell leginkább összeszednünk magunkat, ez utána a kijózanító vereség után. Ki kell elemeznünk, hol csúsztunk meg és nem egyéneket hibáztatni, hanem kollektívan csiszolni a taktikán, és jobban odafigyelni a másikra. A legnagyobb erő mindig a csapatban rejlik, nem az egyénben.
Kedden edzés, Hajrá Szpari!
Mester mérleg:
"Gondoltam, hogy nehéz meccs vár ránk, no nem az ellenfél játékereje miatt, inkább féltem, hogy a hétközi forduló sokat vett ki belőlünk, és nem fogunk tudni összpontosítani és teljes erőbedobással játszani. Sajnos ez be is igazolódott, mert dekoncentráltak voltunk és nem tudtuk felépíteni a támadásainkat, nagyon rossz helyeken (közel a kapunkhoz) adtuk el a labdákat labdakihozatalnál illetve a támadások felépítésénél, amikből az ellenfél egyből ránk fordult. A labdaszerzésünk sem működött úgy, ahogyan az mostanában szokott, ahogy az elvárható lett volna. Fáradtan, lassan mozogtunk, nem volt meg bennünk a kellő dinamika, és rengeteg technikai hiba jellemezte a játékunkat. Ezen a szinten természetesen előfordul ez a fajta dekoncentráltság, de talán egy másfajta hozzáállással ezt tudtuk volna kompenzálni. Annyit tanulhatunk ebből, hogy minden egyes mérkőzést komolyan kell venni, és fel kell rá készülni fejben, mert különben a gyengébb csapatok ellen is pontokat fogunk elhullajtani… Ez természetesen nem a világ vége, szerdán lesz is alkalmunk javítani, de ahogy csütörtökön úgy éreztem, hogy szereztünk egy pontot egy ritka kellemetlen és nehéz ellenféllel szemben, úgy most azt mondom, hogy az Issimonál hagytunk hármat… Ajándékba…."