II. KER. UFC II. Vs. 3R SPARTACUS (2:2)
Be kellett érnünk egy ponttal az első helyezett otthonában
Szombat reggel szép időre és egy nehéz, sok futást igénylő meccsre számítottunk, azon csapat ellen, aki idén egyedüliként még nem kapott ki (mert még nem találkoztak velünk) és vezeti bajnokságot. Az egyik fele nem jött be, kicsit esett az eső, a második fele viszont teljesen. A kemény munka és a sok futás azonban meghozta az eredményt. Egy pontot csentünk el, de még így is az ellenfél örülhetett.
A kezdő csapat: Norbika, Fábi, Jani, Szabi -> Gergő, Zsolti, Roli, Dani -> Miki, Gyuri a kapuban Cica kardoskodott.
A meccs előtt tudtuk, hogy egy nagyon fiatal, nagyon gyors és nagyon ügyes csapat ellen kell játszanunk, egy olyan pályán, ahol a korábbi taktikáink nem igazán működtek. Az volt a terv, hogy a hátrányainkat, az előnyünkre fordítjuk. A kicsi pálya miatt szűkebbre tudtuk venni a védekezést, és kevesebb hely maradt a védőink mögött, így nem igazán tudtak mögénk ívelni. A szoros védekezés miatt, nem nagyon tudtak kibontakozni a rövid passzos játékukkal, kénytelenek voltak sokat fordítani (amit amúgy nagyon gyorsan és pontosan tudtak kivitelezni). A fiatalságuk hátránya, a gyengébb testfelépítés, így próbáltuk a párharcok irányába terelni a játékot. A kirúgások a mezőnybe jöttek, és nem erőltettük a labdakihozatalokat. Nem mindig sikerült megszereznünk ezeket a labdákat, de azt elkerültük, hogy ne a kapunk előterében folyjon a játék.
Ennek az lett az eredménye, hogy sokat passzolgattak hátul, sokat mozgatták a csapatot, bepasszolgatni a labdát ugyan akkor nem tudták. Mikivel elől nagyon sokat hajtottuk a labdát, kergettük a hátvédeket és a labdafelszedő középpályást. És a sok munka 44. percben végre beérett. sikerült úgy lezárni a hátvéd passzsávjait, hogy nem tudott mit kezdeni a labdával, megzavarodott és belehibázott. Miki vércseként csapott le a labdára és meg sem állt a kapuig, ahol elegánsan emelte el a kapus mellett. 0:1
Alacsony labdabirtoklással, de mégis vezetéssel vonulhattunk a félidőre. A taktikánk tökéletesen ült, már csak a fáradtság miatt kellett aggódnunk.
A második félidő ugyan úgy folytatódott, ahogy az első befejeződött, Meddő mezőnyfölényben játszott az Ufc, de nem tudtak a kapunkhoz közel kerülni. A fáradtság mindenkin érződött, többen is cserét kértek, (Roli -> Bazsi; Dani -> Tomi; Geri -> Szósz; Zsolti -> Füli). És higgyétek el, én majdnem sírva fakadtam amikor megláttam, hogy nincs több cserénk. A 62. percben ki tudtak egyenlíteni. Aztán a 83. percben, akár csak a Hegyalja elleni meccsen, egy saját térfelünkről kapu elé tekert szabadrúgást az ellenfél egyik játékosa csúsztatta a saját kapujába. Innen is köszönet Vermes Ádámnak a fejesért, kijárt neki, talán ő volt a legfrusztráltabb az ellenfél játékosai közül, beleszállt Cicába, és úgy általában nem tudott úgy elfutni az ember mellett, hogy ne lökje meg, vagy ne rúgjon bele. 1:2
Azonban itt még nem volt sajnos vége a meccsnek. Az utolsó percben több hibát is elkövettünk - amit a fáradtság számlájára lehet írni - az eleje kicsit fent ragadt, a közepe nem tudott visszazárni, a hátulja rossz ütemben lépett ki, a kapus sérülés miatt nem tudott a megfelelő ritmusban kimozdulni a kapuból, aminek az lett a következménye, hogy még is csak meg tudtak lépni egy labdával, és el is sikerült tenni a kapusunk mellett. Így beállítva a végeredményt: 2:2.
Reggel 10:00-kor még mindenki elfogadta volna a döntetlent, szégyenkezni nincs okunk. Ismét megmutattuk, hogy a legnagyobb erő mindig a csapatban van, nem pedig az egyénben. Fogunk még másoknak is meglepetést okozni.
Hajrá Szpari!!
Mester mérleg!
Legalább egy olyan küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, mint a Mahatma ellen, annyi különbséggel, hogy egy sokkal szervezettebb, egységesebb csapat ellen szereztünk egy pontot. Tudtuk, és arra is készültünk, hogy egy sokat futó, szervezett, ügyes és fiatal csapat ellen kell megmérkőznünk, egy a számunkra kifejezetten előnytelen adottságú pályán. Ennek megfelelően próbáltuk a fizikai adottságainkat az előnyünkre fordítani és a párharcokat erőltetve, zártan a területeket lezárva védekezni, támadásban pedig az előre ívelt labdákat megszerezve eljutni beadásig, vagy az ellenfél 16-osáig.
Az első félidőben a labdaszerzésünk remekül működött 1-1 hibát leszámítva, amiből az ellenfél veszélyeztetni tudott, de túlnyomó részben, jól zártunk középen, és mikor a szélek felé került a labda, ott is jól zártunk. Ennek megfelelően inkább a mezőnyben folyt a játék, mint a kapuk előtt. Azonban a félidő utolsó percében a remek védekezésünknek köszönhetően, egy a félpályán szerzett labdából egy kitűnő egyéni akció végén a vezetést is megszereztük.
A második félidő nagyjából ugyan ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt, de ahogy telt az idő és fáradtunk, úgy csúsztak be egyre sűrűbben a hibák. Ebből adódóan már inkább az ellenfél akarata érvényesült, és többször jutottak el helyzetig, és egy szép kombináció után ki is egyenlítettek. Ezután még nagyobb nyomás nehezedett ránk, mivel az ellenfél játékrendszert váltott, és 5 középpályással próbáltak létszámfölényt kialakítani a középpályán. Két cserével próbáltunk frissíteni és átálltunk 4-5-1-es felállásra, ezzel próbáltuk kompenzálni a mezőnyfölényüket. A félidő vége felé teljesen elkészült a csapat az erejével, de egy szerencsés előre ívelés után egy öngóllal megszereztük az vezetést. Az utolsó tíz percben szinte egykapuzott a hazai csapat, és sajnos nem bírtuk ki a hatalmas nyomást, az utolsó sípszó előtt a védők közé bepasszolt labdából kiegyenlítettek.
Hatalmasat küzdött újfent a csapat, ezért minden elismerést megérdemelnek a srácok, egy nagyon nehéz ellenfél otthonából hoztunk el egy pontot. Ez volt a szezon legnehezebb meccse, ahol úgy érzem, hogy végül is igazságos eredmény született.
