Állítsuk meg Gandhit! - Meccselőzetes
Állítsuk meg szlogennel kezdődött már filmcím szintén vallási személy ellen, akartak már megállítani várost, politikai személyt, de a falhoz is akarták állítani az agysejteket. Most azonban ennél egy sokkal fontosabb célt jelöl a cím, ugyanis hétközi forduló jön a méltán magasztalt BLSZ 4. osztályában. Mindenki „kedvencét” fogadja, a 3R Spartacus, azaz a Mahatma Gandhit.
Nincs nagy közös múltja a két csapatnak, két éve a 3. osztályban kerültek egy csoportba. Rögtön a nyitófordulóban lett volna az első derbi, a TF pályáján, de Anulu édesanyja sajnálatos hirtelenséggel elhunyt a mérkőzés előtt, amit egy „Ebben a házban MOST keresek eladó lakást” szórólappal próbált népszerűsíteni a fent említett személy. Modern nézeteink miatt tisztelettel visszautasítottuk a birkaáldozattal is járó megemlékezést, úgyhogy inkább egy edzőmeccset javasoltunk. A visszavágón sikerült az átúszás a rokonoknak, és az afrikai válogatott ellen kellett kiállni a srácoknak, amit akkor sikertelenül abszolvált a gárda.
Az idei szezonban az 5. forduló hozta el az újra találkozást, ráadásul csütörtökön. Természetesen több csatornától is kapott megkeresést a csapat, mivel inkább ezt a mérkőzést közvetítenék, mint egy Alaves-Getafe összecsapást.
A hazaiak eddig 50% mérleggel (2 győzelem, 2 vereség) állnak a tabella 7. helyén. Érdemes viszont megnézni, hogy a Spari BR mutatója (az eddigi ellenfelek helyezésének az átlaga a tabellán) 4.8, ami a második legerősebb a ligában, csak az utolsó helyezetté jobb, bár ezt nem kell magyarázni. Ezen felül a második legkevesebb gólt kapta, ami kiemelendő, hiszen ennél rendre többször kapituláltak az előttük lévő csapatok is. Alapvetően a brigád a masszív védekezésre épít, jellemzően 4-4-2-es formációban, ennek is köszönhető a kevés kapott gól. Kiss Balázs Gusztáv vezetőedző a nyáron teljesen megreformálta a gárda filozófiáját és új alapokra helyezte a Spartacus játékát.
Ez annyira jól sikerült, hogy a Sparival hasonló erősségű vagy gyengébb csapatok ellen már nem kérdés, hogy ki kerül ki győztesen az összecsapásból, de az erősebb klubok is kín-keservesen, vagy egy kis szerencsével tudják elhozni a 3 pontot a rettegett budafoki katlanból. Az alapok és a védekezés már összeállt, így a következő feladat a támadások és a gólszerzés fejlesztése, hiszen abban bőven elmarad a legjobbaktól a Spartacus társulata.
A Mahatma Gandhi csapata 10. a tabellán (1 győzelem, 1 döntetlen 2 vereség) és 0-s gólkülönbséggel rendelkezik. Érdekesség, hogy egyetlen győzelmük a Hidegkúti Rozmaring ellen született. Erratikus formájukat tökéletesen jelzi, hogy az egyik leggyengébb csapatnak tartott Amatőr SE simán verte őket 3-0-ra.
Természetesen a mérkőzés esélyesei a hazaiak, a szervezettségük és jó védekezésük kapcsán, valamint, hogy az egyik leghosszabb cserepaddal rendelkeznek. Azonban figyelniük kell, hiszen a többségében afrikaiakkal felálló Gandhi játékosai rendkívül atletikusak és a mérkőzés időpontja is az Ő malmukra hatja a vizet, hiszen a mérkőzést este rendezik és kicsit nehezebb a fekete embereket megtalálni napfény hiányában.
A mérkőzést 19:00-tól a BMTE Sporttelepén játsszák, sajnos csak streamre van lehetőség, mert egyelőre nem sikerült megegyezni a jogdíjakról a csatornákkal, illetve azt is reméljük, hogy Anulunak nem született most nagymamája az összecsapás előtt és hivatalos körülmények között fektetheti két vállra Afrika szülötteit a főváros gladiátorjai.
Mindenkinek jó szurkolást!