BUDATÉTÉNY SE II. Vs. 3R SPARTACUS (2:2)

Következő ellenfelünk a tabella 13. helyén álló Budatétény együttese volt. Bár a Tétény jóval mögöttünk helyezkedik el, tudtuk hogy kemény ellenfélre számíthatunk. Rutinos rókák alkotják a csapatot, akik nem mennek a szomszédba egy kis keménységért. A pályájuk nagyon hasonlít a Panoráma központi, rendkívül keskeny játéktérre, amely szintén nem nekünk kedvez, de nem volt kérdés hogy a 3 ponttért érkezünk.

Előtte azonban nézzük meg Zsolti trendi alsógatyáját :D

20181111_160018.jpg

Hűvös, párás vasárnap délután volt, a pálya négy sarkán gyertya lángnyi "reflektorokkal" gyakorlatilag csak a rovarokat lehetett izgatni, a pálya álmosító félhomályba veszett. A meccset több prominens személy is meglátogatta, tiszteletét tette Nagy Stoti, Laci és Gyermeke, Cica és természetesen törzsközönségünk Laci Bácsi is.

20181111_180713.png

20181111_164256_1.png

Kapuban a klubrekorder R. Attila (;)) foglalt helyet, a kezdőbe visszatért sérülése után Fábi, mellette Nándi, jobb védőben a már jól megszokott Szabi, bal hátvédben pedig a múlt heti bravúros teljesítménye után Szasza, akinek bár nem annyira ízlik ez a szerep, de elvállalta és ennek megfelelően vállalhatóan le is hozta. Középpályán a Tomi, Roli, Füli, Balázs tengely dominált, elől pedig a kemény védekezésünk alapja Magic Miki és Gyuri. Az erősítés a kispadon: H. Ati, Dani, Geri, Zsolti (még mindig nem egészséges sajnos), Kis Stoti.20181111_164947.jpg

A mérkőzés képe úgy alakult ahogy vártuk, már az elsődleges védelmi vonalainknál megtörtek a támadásaik, így maradtak az ívelések. Meglepő módon már a kezdő sípszótól kezdve keményen és feszesen védekeztünk, buta hibák nélkül. Sőt több jobb oldali támadást is vezettünk amelyek befejezésénél porszem került a gépezetbe ezért nem sikerült megszerezni a vezetést. Az első félidő derekán Fülit lebirkózták a tizenhatos előtt, a spori nem fújt a támadó pedig eltette a jobb sarokba a labdát, ezzel előnyhöz jutott a Tétény. Némileg értetlenül álltunk hiszen a játékunk megvolt, kellő képpen kemények voltunk még is az ellenfél vezetett.

20181111_180704.png

A második félidőre cseréltünk egye, mivel látszódott, hogy nem igazán erőltetik a támadásokat, csak ívelgetnek, megbontottuk az csatársort, és mozgékonyabb, támadó szelleműbb csatár Stotika érkezett Gyuri helyére. Ennek meg is lett az eredménye, a bal oldalon rendre meg tudott lódulni (már amikor jó labdát kapott), és az egyik ilyen támadásból az 58. percben, egy kapusról kipattanó lövést Miki be is pofozott a kapuba, amivel sikerült kiegyenlítenünk. (1:1)

Tovább támadtunk és lehetett érezni a meccsen hogy ez meglehet, mindenki csinálta a dolgát, és vártunk a lehetőségre. ez azonban ismét az ellenfélnek jött el. Egy kiugratás után üldöztük a csatárt, aki a kilépő Conte mellett a kapu mellé gurított, azonban 3-4 ütem késéssel neki ugrott a kapusunknak. Nem volt mese a bíró büntetőt ítélt, amit értékesítettek is. Ismét lépés hátrányba kerültünk a semmiből.

A 81. percben aztán eljött a mi mi időnk. Szabadrúgáshoz jutottunk olyan 20-22 méterre a kaputól kicsit balra. Roli már készült, de közben kapta az infót, hogy nehogy elvállalja hiszen itt van Fábi. Aki ballal a sorfal fölött gurította be a labdát a bal felső ficakba. (2:2)

Tovább rohamoztunk a győzelemért, érkezett a frissítés a kispadról, de sajnos már nem sikerült megfordítani a meccset. Óriási veretlenségi sorozatunk ellenére is csak a tabella 7. helyén vagyunk, ami ugyan kiábrándító, de ahogy látjuk nagyon sűrű a mezőny, akár egy fordulón belül is a dobogóra kerülhetünk. Ennek a bajnokságnak még nincs vége, sok meccs áll előttünk, és ha hasonlóan jól teljesítünk annak meg lesz az eredménye. 

A mérkőzés jegyzőkönyve itt található.

Off topic: Az Amatőr megszerezte első győzelmét a MUN II ellen, illetve számunkra releváns eredmény még, hogy a Mahatma X-elt az UFC-vel.